info@energiastratega.hu
Szimbiózis címmel nyitottam meg az Astrasun Solar Nyrt. és az Art in Office együttműködésében megvalósuló kiállítást a Zivatar utcai irodánkban. Büszke vagyok arra, hogy ilyen pionír kezdeményezést indíthattunk el, hiszen ezzel létrejött Buda első irodagalériája!
A megnyitón elhangzott gondolatom így szólt: „Az energia az élet minden felületét áthatja.” Ez a mondat nemcsak az energetikai küldetésemre igaz, hanem tökéletesen leírja az ARTinOFFICE koncepció lényegét is: kortárs művészek képeinek és installációinak kiállításával új funkciót adunk az irodai tereknek – megteremtve ezzel a művészeti és üzleti világ közötti újfajta, kreatív szimbiózist.
A tárlat három kortárs festő – Borbás-Tóth Marica, Kovács Gabriella és Szax Olivér – művein keresztül mutatja be a környezettel való kapcsolatunk szépségeit, törékenységét és kihívásait. A természet zöldje, a napfény, az ember és az élővilág kapcsolata mind-mind visszaköszön a képeken – tökéletes összhangban a mi fenntarthatóság iránti elkötelezettségünkkel.
Nagy megtiszteltetés volt, hogy Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere is részt vett a megnyitón, és hangsúlyozta: a helyi vállalkozások szerepe kulcsfontosságú a kultúra támogatásában.
A rendezvény hangulatát emelte Győri Brúnó, pasaréti szomszédunk zenéje is – ő fiatal zenészként most jelentette meg első saját lemezét. Ez a fajta közösségi összefogás és generációk közötti támogatás az, amire a fenntartható energetikában is építenünk kell: együttműködés, kreativitás, jövőbe vetett hit.
Büszke vagyok arra, hogy a résztvevők kérdéseikkel hozzájárultak a közös tudás bővítéséhez. Ez pontosan az a fajta energia, amire szükségünk van: közös gondolkodás a jövőért! Ezek az események bizonyítják, hogy az Energiakiáltványban megfogalmazott gondolatok valóban időszerűek és szükségesek.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Az oldal további használatával Ön hozzájárul a sütik alkalmazásához az [Adatkezelési tájékoztatónkban] foglaltak szerint.
A weboldal sütiket alkalmaz a funkciók bővítésére és a felhasználói élmény személyre szabására. Ön testre szabhatja a sütibeállításait, azonban egyes sütik letiltása befolyásolhatja a weboldal működését és bizonyos szolgáltatások elérhetőségét.
Essential cookies enable basic functions and are necessary for the proper function of the website.
These cookies are needed for adding comments on this website.
Statistics cookies collect information anonymously. This information helps us understand how visitors use our website.
Google Analytics is a powerful tool that tracks and analyzes website traffic for informed marketing decisions.
Service URL: policies.google.com (opens in a new window)
Több információ a sütikkel kapcsolatban az adatvédelmi tájékoztató oldalon.